Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Posts Tagged ‘megújuló energia’

Európai Napenergia Díjat kapott Kaposvár

Posted by Suggestor - 2017. november 22. szerda

Európai Napenergia Díjban részesült Kaposvár, az elismerést Borhi Zsombor alpolgármester vette át tegnap Bécsben. A város 2014-ben alkotta meg a Kaposvár Smart City 2050 programot, amelyben célul tűzte ki, hogy energiaellátását 2050-re teljes egészében megújuló energiával biztosítja.

A Megújuló Energiák Európai Egyesülete (Eurosolar) által adományozott díjat azzal érdemelte ki a somogyi megyeszékhely, hogy úttörő szerepet tölt be Magyarországon a megújulóenergia-felhasználás és a fenntartható fejlődés terén, valamint felelősséggel, bátorsággal, meggyőződéssel halad előre az ezzel kapcsolatos átfogó stratégiája végrehajtásában. A város 2014-ben alkotta meg a Kaposvár Smart City 2050 programot, amelyben célul tűzte ki, hogy energiaellátását 2050-re teljes egészében megújuló energiával biztosítja – emlékeztetett a városháza. Mostanáig 19 középületre kerültek napelemek, ezek összteljesítménye 900 kilowatt és évente 2 ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid kibocsájtást.

A helyi járatú buszflottát már két éve sűrítettgáz-üzemű járművek alkotják, üzemanyagukat a helyi cukorgyárban 2012 óta termelt, a kaposvári fürdő és uszoda fűtéséhez is használt biogázból biztosítják. A jövőbeli tervek között egy városkörnyéki napelempark létrehozása, biomassza üzem és az Intelligens Hálózatok (Smart Grid) rendszer kiépítése szerepel. Borhi Zsombor a díjátadón azt mondta: Kaposvár megértette, a környezet megóvása terén jóval nagyobb a felelőssége annál, hogy csak saját magára figyeljen vagy éppen a település határáig lásson el. Nincs más út, tisztábban kell működtetni városainkat, meg kell óvni környezetünket, hogy gyermekeink és unokáink szép, egészséges és biztonságos világban élhessenek.

Az Eurosolar az évente odaítélt díjjal azokra az úttörő és innovatív szereplőkre, jó példákra és gyakorlatokra szeretné felhívni a közvélemény figyelmét, amelyek új lendületet adhatnak a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű elterjesztésének.

Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2017/11/19/europai-napenergia-dijat-kapott-kaposvar

Reklámok

Posted in Gazdaság, energia, megújuló energia | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

A top 7 megatrend, ami megmentheti az emberiséget a klímaváltozástól

Posted by Suggestor - 2017. november 13. hétfő

Átvétel a portfolio.hu-ról

Mégis van remény? Íme a TOP 7 megatrend, ami megmentheti az emberiséget

2017. november 11.

Egészen a legutóbbi időkig úgy tűnt, a katasztrofális mértékű klímaváltozás elkerüléséért folytatott harcban vesztésre áll az emberiség. Bár az koránt sem állítható, hogy ennek érdekében minden szükséges intézkedés megtörtént, azonban a technikai újítások széles és egyre szélesedő köre, a megújuló energiaforrások hasznosításától az e-mobilitáson át a laboratóriumi körülmények között létrehozott húsig már némi reményt ad a jövőt illetően. Másképp fogalmazva: főleg ezeknek köszönhető, hogy még nem veszítettük el a harcot, ez pedig már önmagában értékelendő eredménynek számít egy olyan korban, amikor az Egyesült Államok, a világ első számú szuperhatalmának elnöke még magát a klímaváltozás tényét is tagadja. Ezekből a trendekből szemezgettük ki a legígéretesebbeket.

A klímaváltozásról és globális felmelegedésről egymás után érkező rossz hírek közepette sem lehet nem észrevenni, hogy a téma kapcsán nem egy pozitív hír is napvilágot lát.

A Föld éghajlatának és felszínének példátlanul gyors változása mintha kezdené beindítani az emberiség kollektív önvédelmi ösztöneit, Olvass tovább »

Posted in CO2 felhalmozódás, csapadék, energia, Fenntarthatóság, környezetvédelem, klímaváltozás, megújuló energia | Címkézve: , , , , , | 3 hozzászólás »

Az autók helyett az emberek fogyasszák el az élelmiszernövényeket

Posted by Suggestor - 2017. október 30. hétfő

Átvétel a greenfo.hu-ról

Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága támogatja az élelmiszer növények kivezetését a bioüzemanyagok potenciális alapanyagai köréből; ugyanakkor a testület a biomassza klímabarát hő- és villamos energia termelési alkalmazását elmulasztotta biztosítani – vélik zöld szervezetek. Félelmeik szerint ez az erdők fokozott kitermelését és égetését eredményezheti.

Olvass tovább »

Posted in megújuló energia | Címkézve: , , , , | Leave a Comment »

Csak nyerni tud Magyarország a napenergiával

Posted by Suggestor - 2017. augusztus 26. szombat

Átvétel a portfolio.hu-ról

Drámaian csökkentené a szén-dioxid és egyéb, környezet- és egészségkárosító anyagok kibocsátását, ezáltal évente sok ezer élet megmentését tenné lehetővé, emellett a munkahelyek számának nagy mértékű bővülését is eredményezné, ha Magyarország 2050-ig teljes mértékben átállna megújuló energiaforrásokra – azon belül is elsősorban napenergiára.

Ez derül ki a Stanford Egyetem által újonnan publikált jelentésből, amelyben a klímaváltozás fő kiváltójának tartott szén-dioxid-kibocsátás 99 százalékáért felelős 139 ország esetében vizsgálták, milyen hatásokkal járna a teljes energiaátmenet.

A jelentés készítői megvizsgálták, milyen lépéseket kellene tennie az egyes országoknak ahhoz, hogy 2030-ra 80, 2050-re pedig 100 százalékra emelkedhessen a megújuló energiaforrások aránya a teljes felhasználáson belül. Olvass tovább »

Posted in energia, megújuló energia, szénciklus | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Kizárólag zöld áramot használ ez évtől az Aldi

Posted by Suggestor - 2017. április 2. vasárnap

Átvétel a Pénzcentrum-ról

Az Aldi 2017-től kezdve a MOL-tól vásárolt zöld árammal biztosítja valamennyi magyarországi létesítményének áramigényét. Olvass tovább »

Posted in megújuló energia | Címkézve: , | Leave a Comment »

Klímakatasztrófa jöhet, ha nem változtat politikáján az Európai Unió

Posted by Suggestor - 2017. március 1. szerda

Átvétel a portfolio.hu-ról

A széles körben elfogadott hivatalos állásponttal szemben a legtöbb faalapú energiaellátási séma katasztrofális hatással van a föld éghajlatára és erőteljesen hozzájárul a klímaváltozáshoz, ezért azonnal újra kellene gondolni a biomassza támogatási politikáját – írja a Portfolio a brit Királyi Külügyi Intézet, a Chatham House új tanulmányára hivatkozva.

Elhibázott politika?

Miközben a megújuló energiaforrások közül a legtöbb szó a szél- és a napenergiáról esik, az európai országok zöme – így Magyarország is – megújuló energiatermelésének legnagyobb részét biomasszából realizálja. (Az Eurostat adatai szerint közösségi szinten a megújuló forrásokból termelt energia 63,1, itthon pedig 89,2 százaléka volt köthető a biomasszához és háztartási hulladékhoz 2014-ben.) Az Európai Unió tagállamai az ambiciózus üvegházgáz-kibocsátási célok elérése érdekében anyagi támogatással bátorítják az áram- és hőtermelő társaságokat a biomassza-tüzelésre. Nagyrészt ennek köszönhetően 2014-hez képest 2015-ben 7,8 százalékkal bővült az EU28 biomassza felhasználása az Európai Biomassza Szövetség (AEBIOM) jelentése szerint. Olvass tovább »

Posted in energia, klímaváltozás, Technika | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Már a megújuló a legolcsóbb energia

Posted by Suggestor - 2017. január 30. hétfő

Átvétel a greenfo.hu-ról

A széles tömegek előtt máig nem ismert, hogy a megújuló energia mostanra a legolcsóbb áramtermelési eszköz lett – a fejlődő és fejlett országokban egyaránt -, részben emiatt pedig a finanszírozás költségei az indokoltnál sok esetben magasabbak. A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) és a francia közműcég, az Engie közösen dolgozott ki megoldást ezekre a problémákra. Olvass tovább »

Posted in Gazdaság, klímaváltozás, megújuló energia | Címkézve: , , | Leave a Comment »

A biomassza rosszabb, mint a szenes erőművek…

Posted by Suggestor - 2015. december 2. szerda

Átvétel a greenfo.hu-ról
2015. november 26.

Úgy tűnik, Európa legnépszerűbb megújuló energiaforrása katasztrofális hatással van a környezetre. Nem a szélerőművekről, vagy a vízi energiáról beszélünk. Európa legnagyobb megújuló energiaforrása a faapríték, a pellet. A fa elégetése, hivatalosan megújuló energiaforrásnak minősül, hiszen akár több fa is ültethető, mint amennyit elégetnek.

A biomassza tüzelés az Európai Unió legjelentősebb megújuló energiaforrása és további növekedése várható az Európai Parlament döntése alapján.

Egy most megjelent jelentés szerint azonban a biomassza erőművek légkörre gyakorolt hatása rosszabb, mint a szenes erőműveké, legalábbis ezt állítja a Climate Center nevű szervezet kutatása. Egyedül 2013-ban Európa közel 20 millió tonna fapelletet tüzelt el, amellyel a világ teljes pellet felhasználásának 79%-át adta. Európa szerte cégek és állami vállalatok sora áll át széntüzelésről fatüzelésre, hogy teljesítse az Unió megújuló energiára vonatkozó előírásait. Az átállásban egyenesen az állami szektor vezeti a sort. Ennek oka, hogy a fa alapú elektromos áramot az unió karbonsemlegesnek tartja, Olvass tovább »

Posted in energia, klímaváltozás, megújuló energia | Címkézve: , , | Leave a Comment »

Üzenetek a párizsi klímacsúcsra

Posted by Suggestor - 2015. november 27. péntek

Sajtóközlemény – Magyar Természetvédők Szövetsége

A Magyar Természetvédők Szövetsége az „Üzenj Te is a párizsi klímacsúcsra” akciókörútja keretében készült lakossági fotó-üzeneteket tartalmazó könyvet adott át a Parlament épülete előtt az illetékes hazai döntéshozóknak. A kampány keretében közel félezer ember sürgette a valódi energia-forradalmat és a közösségek munkájának támogatását. Olvass tovább »

Posted in környezetvédelem, klímaváltozás, politika | Címkézve: , | Leave a Comment »

Hatékony klímavédelmet követelnek a világ buddhista vezetői

Posted by Suggestor - 2015. november 1. vasárnap

Nyílt levelet írtak a világ buddhista vezetői a november 30-án kezdődő párizsi ENSZ-klímacsúcsra, hatékony klímavédelmet követelve a Föld vezető politikusaitól – közölte A Tan Kapuja Buddhista Egyház pénteken az MTI-vel.

A nyílt levelet a világ tizenöt buddhista vezetője írta alá, köztük a dalai láma. Olvass tovább »

Posted in globális felmelegedés, klímaváltozás, politika, Táplálkozás, Technika | Címkézve: , , , , , | Leave a Comment »

Új klímacsúcs: késik az energia-rendszerváltás

Posted by Suggestor - 2014. december 2. kedd

Sajtóközlemény – kiadja: Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai Magyarország

A ma kezdődő perui ENSZ klímacsúcs apropóján a Magyar Természetvédők Szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy az energia-rendszerváltás késik, mert az európai kormányok nem eléggé elkötelezettek a megújulókra váltás felé, sőt az állami- és magáncégek is inkább csak áthelyezik szennyező fosszilis beruházásaikat a fejlődő országokba. Ezt támasztja alá az új ‘Fracking Frenzy’ nemzetközi palagáz jelentés is a Föld Barátai Európától. Olvass tovább »

Posted in Gazdaság, környezetszennyezés, klímaváltozás, politika | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Közösségi energiával az energiafüggetlenség felé

Posted by Suggestor - 2014. október 24. péntek

A Magyar Természetvédők Szövetségének sajtóközleménye

A közösségi energia-kezdeményezésekben – melyek részben vagy teljesen magukat látják el energiatakarékossági beruházásokkal vagy megújuló energiával – benne rejlik jelenlegi energia-rendszerünk megváltoztatásának lehetősége, a valódi energiabiztonság és energiafüggetlenség. Érdemes tanulni a nemzetközi és hazai példákból, melyek azt mutatják, hogy a közösségi energiára Európában is van igény, nagyobb hazai elterjedéséhez viszont támogató politikára van szükség – hívta fel a figyelmet mai fórumán a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-magyarországi Zöld Kör. Olvass tovább »

Posted in politika, Zöld hírek | Címkézve: , , , | Leave a Comment »

Európa energia jövője – a fotópályázat eredményhirdetése

Posted by Suggestor - 2013. október 10. csütörtök

Európa energia-jövője a közösségek kezében van!
A Fotózd le Európa energia jövőjét! nemzetközi fotópályázat nyertesei

Sajtóközlemény – Kiadja: Magyar Természetvédők Szövetsége, Budapest, 2013. október 8.

A Magyar Természetvédők Szövetsége kihirdette a Fotózd le Európa energia jövőjét! fotópályázat nemzetközi és hazai legjobb fotóját és a magyar közönségnyertest. Olvass tovább »

Posted in Fenntarthatóság, Gazdaság, Technika, Zöld hírek | Címkézve: , | Leave a Comment »

Napelem a Fehér Házon

Posted by Suggestor - 2013. augusztus 17. szombat

A Fehér Ház bejelentette, hogy megkezdte a napelemek felszerelését az elnöki rezidenciára, hogy javítsa az épület energiahatékonyságát. Olvass tovább »

Posted in politika, Technika | Címkézve: | Leave a Comment »