Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Posts Tagged ‘nitrogénoxidok’

A dízelmotoros autókon semmi nyereség nincs

Posted by Suggestor - 2016. március 12. szombat

Európában még tart a dízel vonal, a japánok viszont a benzin-hibrid területen nyomulnak. Ez meg is látszik a levegő szennyezettségi adatokban.

Ideje volna felhagyni a dízelgépkocsik támogatásával. Ez derült ki azon a találkozón, amelyet az Európai Zöld Költségvetés Szövetség (Green Budget Europe, GBE) szervezett az Európai Parlament képviselőinek. (A GBE-nek a Levegő Munkacsoport is tagja.)

Dr. Eckhard Helmers, a Tieri Egyetem Környezeti Tervezés és Technikai Karának professzora a találkozón azt elemezte, milyen eredményeket hozott a dízelhajtás erőteljes támogatása Európában. A támogatás ötlete 1997-ben a kiotói egyezményben vállaltak teljesítése érdekében merült föl azért, mert abban az időben a dízelautók átlagfogyasztása jóval kisebb volt, mint a benzineseké. Igaz, az már akkor is tudott volt, hogy a mérgező nitrogéndioxid és a 10 mikronnál kisebb átmérőjű veszélyes részecskék (PM10) kibocsátásában viszont a benzinesek a kevésbé rosszak, de a széndioxid-kibocsátás csökkentése felülírt minden más szempontot. Olvass tovább »

Reklámok

Posted in politika, Technika | Címkézve: , , , | 1 Comment »

Szálló por és ózonterhelés – Magyarország a leginkább érintettek között Európában

Posted by Suggestor - 2015. december 1. kedd

Átvétel a vg.hu-ról
Veszedelmesen magas Európában a városok levegőjének szennyezettsége – figyelmeztetett az Európai Környezetvédelmi Ügynökség.

A politikai erőfeszítések ellenére a legtöbb városlakó akkora lényszennyeződésnek van kitéve, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kockázatosnak tart – figyelmeztetett a párizsi klímacsúcs első napján az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA). Olvass tovább »

Posted in Egészség, környezeti mérgek, környezetszennyezés | Címkézve: , , , , , | Leave a Comment »