Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Posts Tagged ‘Tata és Miskolc tiltja’

Már két magyar településen is elmarad a szilveszteri tűzijáték

Posted by Suggestor - 2019. december 30. hétfő

Infostart

2019. december 29. 19:27

Tatán először tavaly maradt el az év végi ünnepi látványosság. Idén Miskolcon is bejelentették, elmarad az önkormányzati “durrogtatás”.

Tata képviselő-testülete 2018 októberében szavazott arról, hogy a pirotechnikai eszközök használatának korlátozásával védik meg az Öreg-tavon telelő vadludakat, a vízimadarakat ugyanis elriasztják a különböző erős hanghatások. A helyi rendeletnek köszönhetően hosszú évek után először fordulhatott elő, hogy az Öreg-tavon pihenő sokezres madársereg nagyobb része helyben maradhatott újév hajnalára is.

A tilalom idén is érvényes, erre a város önkormányzatának honlapja figyelmeztetett. A 2-es és a 3-as besorolás alá eső pirotechnikai eszközöket november elejétől egészen február 28-ig tilos használni. Egyedül Agostyán esik ki a rendelet hatálya alól, hiszen ez a városrész olyan távolságra van az Öreg-tótól, amely a hanghatások tekintetében már nem jelent veszélyt az itt telelő vadludakra.

Vasárnap Miskolc októberben megválasztott polgármestere, Veres Pál a Facebook-oldalán bejelentette: idén nem tartanak önkormányzati tűzijátékot.

Az indok az állatok védelme, a városvezető ugyanis ezzel szeretne hozzájárulni, hogy a háziállatok ne rettegésben töltsék a szilvesztert. Hozzátette: a petárdára költött pénznek van jobb helye is.

Forrás: https://infostart.hu/eletmod/2019/12/29/mar-ket-magyar-telepulesen-is-lefujtak-a-szilveszteri-tuzijatekot

Posted in Állatok védelme, fényszennyezés, Független.hu, környezetszennyezés, levegőszennyezettség, zajszennyezés | Címkézve: , , , | 2 hozzászólás »