Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

A Föld lakóinak száma 2014-re átlépi a 7,2 milliárdot

Posted by Suggestor - 2013. december 28. szombat

 

Az új év első napján már több mint 7,2 milliárd ember fog a Földön élni – közölte pénteken Hannoverben a Német Világnépesedési Alapítvány (DSW).

 

 

A DSW adatai szerint az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is mintegy 80 millió fővel gyarapodott bolygónk lakossága. Míg az iparosodott országokban többnyire stagnált vagy csökkent a népességszám, addig a fejlődő államokban tovább növekedett.

 

Az alapítvány közleményéből kiderül: abból kiindulva, hogy másodpercenként 2,7 újszülött jön a világra, január 1-jén már 7 202 951 000 ember lesz a Földön. Száz főre kivetítve ebből 10 európai, 15 afrikai és 60 ázsiai lakos lesz, a többi más földrészek lakója.

A túlnépesedés hatásai

Mostanra a kormányok, az ENSZ és a közvélemény is rádöbbent végre: az ökológiai fenntarthatóság és az emberi közösségek szempontjából bizony nem mindegy, hogy a Föld népessége mekkorára duzzad – olvasható a greenfo.hu oldalon.

 

Az ENSZ első környezetvédelmi konferenciáját 1972-ben tartották Stockholmban. Az azóta eltelt negyven évben a környezetvédők rengeteget vitatkoztak arról, hogy a népességnövekedést felvegyék-e a sürgős megoldanivalók listájára – a fogyasztás, az ipari mérgek, a fajok kihalása, a globális felmelegedés, stb. közé. Ám úgy tűnik, a vita eldőlt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az emberi népesség nagysága igencsak meghatározó a természetes ökoszisztémák egészsége szempontjából. Gyakorlatilag minden nemzet arra törekszik, hogy polgárai számára további javakat biztosítson, viszont a népességnövekedés miatt megsokszorozódik az egy főre jutó fogyasztás növekedésének a hatása. Ám még ha jó irányba indul is az emberiség az energiarendszerek, a közlekedés, vagy akár az újrahasznosítás terén, félő, hogy fenntarthatatlan számú népességünkkel így is próbára fogjuk tenni a Föld teljesítőképességét! Most már végre az ENSZ-ben is rájöttek, hogy baj van.

Tanácskozás a népesedésről

2014 szeptemberében az ENSZ különleges ülést tart majd a népesedés témakörével kapcsolatban. Az ENSZ közgyűlése végre életbe akarja léptetni azt a tervezetet, amelyet még 20 évvel ezelőtt, az ENSZ népesedési konferenciáján Kairóban írtak meg. A tervezet célja a népesedési problémák kezelése volt. A 180 nemzet által aláírt eredeti stratégia a nők jogait, a születésszabályozást és a gazdasági növekedést jelölte meg, mint a népességnövekedés megállításának kulcsfeltételeit. A stratégia a jelen helyzetre is érvényes, ám semmit nem ér, ha nem ültetik át a gyakorlatba megvalósítható célok és intézkedések révén. A stratégiának továbbá csakis akkor lesz bármilyen haszna, ha újra tudjuk definiálni a “gazdasági fejlődés” fogalmát, és ennek mentén jobban odafigyelünk a világ szegényeinek jólétére, csökkentjük a világ gazdagabb felének pazarló fogyasztását, és megtörténik a hipergazdagok kezében felgyülemlett vagyon igazságosabb elosztása.

 

A kairói konferencia óta a világ népessége 5,7-ről 7 milliárdra növekedett. Minden évben 75 millió emberrel lesz több a Földön – ez öt “Peking-nyi” város népességének felel meg. Ugyanakkor sem új infrastruktúra, sem lakás, élelem, ivóvíz, vagy akár egészségügyi szolgáltatások tekintetében nem tudjuk tartani a lépést ezzel a hatalmas növekedéssel. A növekvő számú ember egyszerűen több és több terhet ró a véges és egyre jobban fogyatkozó földi erőforrásokra. Az emberek számának növekedése évente 16 millió hektár erdő és 26 milliárd tonna termőtalaj eltűnését eredményezi.

 

Forrás: http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-605562

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s