Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Tenyerének szorítóképessége jobban megállapítja a beteg ember állapotát, mint a vérnyomás mérés

Posted by Suggestor - 2015. május 14. csütörtök

A McMaster Egyetem és a Hamilton Egészségtudományi Központ munkatársai a The Lancet folyóiratban számoltak be arról, hogy a szorítással mért izomerő következetesen összefüggésbe hozható az egészségi állapottal, illetve a korai halállal.
„Egy marokszorító könnyen kezelhető és olcsó teszt-eszköz lehet annak megállapítására, hogy valakinek mekkora a kockázata a szívbetegségre vagy a halálra” – mondja Dr. Darryl Leong, a McMaster Egyetem munkatársa, kardiológus. „Orvos vagy egy egészségügyi dolgozó megméri a páciens szorításának erősségét, így azonosítani tudják a nagyobb betegségek súlyosságát, mint a szívelégtelenségét vagy a sztrókét, amelyeknek magas a halálozási kockázata.”
Közel 140 000 felnőtt ember vizsgálatát végezték el a kutatók, 17 gazdaságilag, kulturálisan különböző országban, négy év alatt. A felnőttek a 35 és 70 év közötti korcsoportba tartoztak. Az izomerejüket marokszorítónak nevezett dinamométerrel mérték.
A kutatók eredményei szerint minden 5 kilogramm szorítóerő csökkenés után 16 százalékkal megnövekedett a bármely okból való elhalálozás kockázata.
17 százalékkal nagyobb kockázatot mutatott ki a beteg pácienseknél – minden 5 kg szorítóerő elvesztése – a szív- és érrendszeri halál kockázatára, 17 százalékkal nagyobbat a nem-szív- és érrendszeri halál-kockázatra, 7 százalékos növekedést a szívroham eredetű és 9 százalékot a sztrók halál kockázatára.
Az összefüggés akkor is fennállt, ha más, a halálozást befolyásoló tényezőket is figyelembe vettek, mint az életkor, iskolai végzettség, munkahely, fizikai aktivitás szintje, dohányzás és alkoholfogyasztás.
Az alacsony szorítóerő magasabb halálozási aránnyal járt együtt a szív- és érrendszeri betegeknél (szívroham, sztrók), illetve a nem-kardiovaszkuláris (pl. tumor) betegeknél egyaránt, amiből arra lehet következtetni, hogy az izomerő csökkenésének mértéke képes megjósolni a halál kockázatát azoknál az embereknél, akiknél kifejlődnek ezek a súlyos betegségek.

Forrás: http://www.eurekalert.org/pub_releases/2015-05/mu-yht051215.php

2 hozzászólás to “Tenyerének szorítóképessége jobban megállapítja a beteg ember állapotát, mint a vérnyomás mérés”

  1. Névtelen said

    Mindenesetre ha le vagyok gyengülve bármilyen okból, tényleg kevésbé tudok szorítani. De ez az összes izommunkára érvényes, csak éppen ezt egyszerű mérni.

  2. uniohid said

    Igaz lehet.

Hozzászólás a(z) uniohid bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .