Független.hu

Ember- és környezetvédelmi, internetes napilap

Ángyán József elemzése az állami, intézményesített földrablásról

Posted by Suggestor - 2015. december 28. hétfő

Ángyán József: Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás – 2015.

Az állam tulajdonában lévő közös nemzeti földvagyonunk kiárusítását a kormányzat részéről először hírzárlat övezte, majd a szándék nyilvánosságra kerülését követő tiltakozások hatására erősödő kommunikációs propagandakampány kíséri. A területért felelős miniszter a FIDESZ XXVI. kongresszusán egyenesen úgy fogalmazott, hogy „az ellenzék azt akarja, hogy a magyar föld bárkié legyen, csak a magyar gazdáké ne.”. Azt is mondta, hogy az ellenzék egyfajta gazdaellenes ligát alakított, és a magyar gazdák csak a Fidesz–KDNP-re számíthatnak.2

De arra az egyszerű kérdésre, hogy miért is kell az állami földeket dobra verni, arra észérvek, értelmes magyarázatok alig hangzanak el. Ahhoz, hogy a tényleges érdekeket, szándékokat és folyamatokat, a lépés valóságos – az egész társadalmat érintő – veszélyeit, fenyegetéseit megértsük, érdemes egy kicsit a dolgok mögé nézni.

1. A probléma
A nemzetek modernkori biztonsága ma már nem csak a honvédelem állapotától, sokkal inkább attól függ, hogy kinek a kezében vannak azok a természeti erőforrások és rendszerek, amelyekkel a környezet és az alapellátások – az élelem-, az ivóvíz- és energiaellátás – biztonsága megteremthető. Ezek között is kiemelt szerepet játszik az élelmezési és élelmiszer-biztonság megteremtésének alapeszköze, egyben a nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb megtestesítője, a termőföld.
A 2010 tavaszára kiérlelt és meghirdetett néppárti vidékstratégia – melynek kidolgozásában magam is tevékeny szerepet vállaltam – a saját tradícióinknak és az európai agrármodellnek egyaránt megfelelő, kis/közepes családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire épülő, a helyi gazdaságot és társadalmat erősítő, a várost a vidékével ismét összekapcsoló rendszer megvalósítását célozta. Ennek keretében az akkor még nem eladni, hanem gyarapítani tervezett állami földvagyont kedvezményes feltételű, tartós földbérlet formájában a helyben lakó, gazdálkodó családoknak és a fiataloknak – mindenekelőtt a demográfiai földprogramban résztvevő, letelepedést, gazdálkodást valamint több gyermek világrahozatalát és felnevelését vállaló fiatal pároknak – kívánta használatba adni.
Bár a második Orbán-kormány ezt az emberek elsöprő többsége által támogatott agrár- és vidékstratégiát3 még ugyan kormányhatározatban4 rögzítette, ám számomra, aki 2010 és 2012 között a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkáraként a Nemzeti Vidékstratégia kidolgozását irányítottam, már 2011 őszére, az állami földbérleti rendszer véglegessé válása időszakában világossá vált, hogy ettől gyakorlatában gyökeresen eltér. Mára megítélésem szerint egyre inkább egy legújabb kori feudális, hűbéri5 birtokadományozó rendszer látszik körvonalazódni, melyben az állam a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a politika közeli érdekeltségekkel, rokoni, baráti körökkel, továbbá a globális és hazai spekuláns tőkével, annak oligarcháival köt szövetséget, alakít ki stratégiai partnerséget. Földügyi elemzéseim6 eredményein túl is egyre több jel7 mutat arra, hogy ma Magyarországon államilag támogatott földspekuláció, intézményesített földrablás zajlik. Ezzel a földügy a helyi közösségek valamint a spekuláns tőke érdekei összeütközésének egyik legdurvább terepévé válik, ami az ennek a folyamatnak egyébként is teljesen kiszolgáltatott gazdatársadalmat és vidéket, ezzel az egész társadalom élelmezési biztonságát végveszélybe sodorja.8

2. A földspekuláció alapja
A magánvagyonok gyarapításának legegyszerűbb módja a mások – általában a közösségek – által felhalmozott értékek és kasszák megrablása. Első számú forrása tehát a nemzet generációk hosszú során felhalmozott vagyona, melynek kezelését a saját államára bízta. Ha az állam maga áll át a tőke oldalára, akkor a nemzet vagyona – az állam működtetéséhez átadott kincstári vagyon, az államnak átengedett vállalkozói vagyon, továbbá a kezelésébe adott termőföld9 és a közös természeti értékek együttese – súlyos veszélybe kerül. Magyarországon azzal kellett és kell ma is szembesülnünk, hogy az államhatalom immár 2-3 évtizede a gátlástalan zsákmányszerző érdekcsoportok fogságában van, azok igényeit látszik minden intézményi, jogi, gazdasági eszközével kiszolgálni.10 Az állam által támogatott spekulatív földszerzés is e magánvagyon-gyarapítást szolgálja. De vajon miért veti rá ilyen mohón magát a spekuláns tőke a termőföldre? Mik lehetnek a spekuláció fő motívumai?
A földspekuláció egyrészt a világ várhatóan növekvő élelmiszerkeresletére épül, ami stratégiai, nemzetbiztonsági kategóriába emeli az élelmiszertermeléssel szoros kapcsolatban lévő piacokat, természeti erőforrásokat, mindenekelőtt a termőföldet és a vízbázisokat, és kulcspozícióba, monopolhelyzetbe juttatja mindazokat, akik ezeket az erőforrásokat és piacokat a kezükben tartják. Mindez olyan potenciális nyereséget ígér, amely már eléri a nagy tőkeérdekeltségek ingerküszöbét.11
Másrészt zsákmányszerzési, spekulációs megközelítésben nem elhanyagolhatóak azok a közös kasszából megszerezhető, tekintélyes agrártámogatási összegek sem, amiket ma az európai közös agrárpolitika (KAP) a földhasználóknak juttat. Ezek egyrészt a minden hektár megművelt földterület után ma járó mintegy 69 eFt/év/ha normatív, föld-alapú, direkt támogatásokat, másrészt az egyéb – pl. gazdálkodási rendszerekhez (AKG) kötődő – hektáronkénti folyó kifizetéseket, ill. fejlesztési támogatásokat jelentik.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a spekuláció arra az EU-val kötött – az első Orbán kormány által kitárgyalt, majd a Medgyessy kormány által aláírt – elhibázott csatlakozási megállapodásra, rossz alkura épül, amely a tőke-javak közé, ezzel annak szabad áramlása kategóriájába engedte sorolni a termőföldet, és amelynek következtében 2014-ben meg kellett nyitnunk a földpiacunkat a külföldi tőke előtt. A hazai (0,5–3 millió Ft/ha szántó) és a nyugat-európai (10-25! millió Ft/ha szántó) földárbeli különbségek a piac-liberalizáció kézzelfogható közelségében elképesztő extraprofit ígéretét hordozzák.12
E spekulációs szempontoktól vezérelve az erős érdekérvényesítő képességű, nagy tőkeerejű gazdasági érdekcsoportok még a földpiac liberalizációja előtt meg akarják szerezni ezt az alaperőforrást. Ezért a gazdaságpolitikát – akár a politikába beküldött, döntéshozó pozícióba helyezett embereikkel – úgy alakítják, ill. a döntéshozókat úgy befolyásolják, „teszik érdekeltté”, hogy azok a jogi és intézményi feltételek számukra kedvező alakításával elhárítják a spekuláció útjában álló akadályokat.

3. Az eredeti néppárti földügyi alapkoncepció
A 2010-es országgyűlési választásokat megelőzően a FIDESZ és szövetségesei azt hirdették, hogy olyan nemzetbiztonsági stratégiai területeken, mint amilyen pl. az élelmiszergazdaság az államnak tulajdont kell szereznie, és ennek jegyében a földpiac aktív szereplőjeként fel kell vásárolnia az eladásra felkínált földterületeket. Ezt a szándékot kormányra kerülve a 2010-ben elfogadott – az államnak elővásárlási jogot biztosító – nemzeti földalapról szóló törvény, majd a 2012-ben kormányhatározattal is megerősített Nemzeti Vidékstratégia is deklarálta. Magam is ennek tudatában vállaltam államtitkári szerepet a második Orbán kormányban, amiről akkor a kormányfő engem személyesen is biztosított. Ekkor még maga a miniszterelnök is többször nyilvánosan – de pl. az e kérdéskört érintő kormányülésen vagy pl. 2010 késő őszén, a VM-ben tett egész napos látogatása során is – hangoztatta, hogy „földet nem eladunk, hanem veszünk”.
Ez a törekvés saját történeti alkotmányunk szellemével is tökéletes összhangban volt, amely deklarálta, hogy a föld tulajdonjoga a koronáé. Bár az új Alaptörvény nem állította helyre a történeti alkotmányunk jogfolytonosságát, de a közös nemzeti földvagyon gyarapítása – majd annak a közjót szolgáló használatba adása az erősíteni szándékozott célcsoportoknak, a gazdálkodó családoknak és fiatal pároknak – mégis ez irányba mutatott, és növekvő eszközkészletet adott a kormány kezébe saját meghirdetett vidékstratégiája megvalósításához. Ez a törekvés ugyanakkor nem csupán saját tradícióinknak felelt meg, hanem számos ország gyakorlatában is fellelhető. Az Alaptörvény parlamenti vitája kapcsán kiadott tanulmánykötetben az angol összehasonlító jog professzora mutatja be – más országok gyakorlatával is egybevetve – az Egyesült Királyság tulajdon-, ezen belül földtulajdon viszonyait,13 ahol pl. 1066 óta a mai napig a korona a tulajdonosa az összes földnek, és a nép csak, mint használója rendelkezhet vele. Angliában – de pl. Izraelben is – két jogcím létezik az ingatlan birtoklására: az örök haszonélvezeti jog („freehold tenure”) és a bérleti haszonélvezeti jog („leasehold tenure”). Az első se minősül azonban szoros értelemben vett tulajdonnak, bár átruházható! De ugyan így nincs egyéni ingatlantulajdon Kínában sem, ahol viszont van lehetőség arra, hogy „földhasználati jogokat” vásároljanak. Ha tehát pl. az EU tag Egyesült Királyságban működhet ez a rendszer, akkor nem lehetne egy hasonló gyakorlatot Magyarország esetében sem kifogásolni. Az állam tulajdonában lévő, közös nemzeti földvagyonunk, forgalomképtelen kincstári vagyonként nem lenne kivásárolható, annak eladására az államot senki nem kényszeríthetné, és biztonságosan megőrizhetnénk nemzeti szuverenitásunkat e fontos stratégiai erőforrásunk felett.14
4. A gyökeres fordulat – döntés az állami földek dobra veréséről
A Kormány azonban – bizonyára nem egy akkor született ötlettől vezérelve, a minden figyelmet elterelő és kormányzati kommunikációs eszközökkel folyamatosan fenntartott feszültséggel kísért menekültválság kibontakozására időzítve, megelőző „nemzeti konzultáció” vagy külön országgyűlési felhatalmazás nélkül – 2015 augusztusában úgy döntött, hogy az év végéig dobra veri a tulajdonában lévő mezőgazdasági területek túlnyomó többségét. Ráadásul az így befolyó pénzt – a Nemzeti Földalapról szóló törvény utasítása ellenére és az Alkotmány Bíróság által alaptörvény-ellenesnek15 minősített módon – nem rendelte egyértelműen termőföldvásárlásra fordítani.
A lépés súlyának megítéléséhez először is ismernünk kell földvagyonunk fő területi jellemzőit, melyeket az alábbi táblázatban összefoglalt adatok szemléltetnek.
Magyarország földterületének fő művelési ágak szerinti megoszlása (KSH, 2014.)
Művelési ág
Terület

ezer ha
%
szántó
4.331
46,6
kertészet (zöldség+gyümölcs+szőlő)
254
2,7
gyep
761
8,2
Mezőgazdasági terület
5.346
57,5
erdő
1.936
20,8
nádas + halastó
103
1,1
Termőterület
7.385
79,4
művelés alól kivett terület
1 918
20,6
Összes terület
9 303
100,0
E nemzeti földvagyonból az állam tulajdonában ma még mintegy 2,15 millió hektár terület van, amely 1,7 millió hektár termőterületből (500 ezer hektár mezőgazdasági és 1,2 millió hektár erdőterületből), továbbá 450 ezer hektár, művelés alól kivett – pl. természetvédelmi, honvédelmi és egyéb – területből tevődik össze. Az összesen mintegy 1,7 millió hektár – témánk szempontjából fontos – állami tulajdonban lévő mező- és erdőgazdasági terület az ország termőterületének 23 %-a.

Az állami földek privatizálásának folyamata a menekültválság árnyékában statáriális gyorsasággal jutott el a téma felvetésétől az árverezések lefolytatásáig, ami arra utal, hogy azt – a lépés kormány-közeli haszonélvezőivel – a háttérben hosszasan egyeztethették, részletesen előkészíthették. Jakab Istvánnak, a MAGOSZ elnökének, a FIDESZ országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés alelnökére jutott az a – nagy valószínűséggel pártfeladatként kapott – szerep, hogy a gazdatársadalom nevében követelje a kormánytól az állami földek eladását. Ebben az sem zavarta, hogy ő maga korábban egyenesen így fogalmazott: „A vidéken élők számára visszafordíthatatlan, végzetes következménnyel járna, ha az állami földeket eladná a kormány.”16

A tavaszi ülésszak zárása előtt néhány nappal, 2015. június 30-án, e korábbi véleményével szöges ellentétben elmondott napirend előtti – kormányzati eredményeket méltató és az állami földek eladását követelő – felszólalása17 volt a kommunikációs nyitánya a folyamat elindításának. Jakab ezt több fórumon és interjúban megismételte,18 majd a MAGOSZ-FIDESZ érdekeltségű Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Országos Elnöksége is azonnal állásfoglalást19 adott ki az állami földvagyon értékesítéséről, és támogatásáról biztosította a felvetést.20 A Kormány – a szinte azonnal (elsőként az Élőlánc Magyarországért majd minden ellenzéki parlamenti párt és sok civil szerveződés részéről) megindult tiltakozások21 valamint alkotmánybírósági keresetek22 ellenére – ezt a „kezdeményezést mérlegelve” augusztus végén már döntést is hozott23 az állami földek értékesítéséről. Szeptember 21-én a „Földet a gazdáknak!” programra hivatkozó kormányhatározatot24 adott ki a végrehajtáshoz szükséges intézkedésekről, amelyben a lebonyolítás végrehajtásának végső határidejeként az év végét jelölte meg. Az árverési hirdetmények október közepén kerültek kifüggesztésre, az első árverések november 16-án kezdődtek, és 2015. december 31-ig le is bonyolódtak. A 60 napos kifüggesztést, az elővásárlásra jogosultak vásárlási szándékának jelzésére rendelkezésre álló időszakot követően, a folyamat 2016. február végére le is zárul. Azokat a területeket, amelyek nem kelnek el, a tavasz folyamán várhatóan újra meghirdetik. Időközben – bizonyára a tulajdont szerző kedvezményezettek nyomására és érdekében – Győrffy Balázs, a NAK elnöke, a FIDESZ országgyűlési képviselője október 27-én a földbérleti szerződések és díjak változtatását lehetővé tevő módosító indítványt nyújtott be a földforgalmi törvényhez.25 Miután nem sikerült az ennek elfogadásához szükséges, kétharmados többséget megszerezni, november 24-én újabb módosító indítványt nyújtott be, ezúttal a Polgári Törvénykönyvhöz,26 melyet az Országgyűlés december 15-én már el is fogadott. Ennek révén tulajdonosváltás esetén a korábbi földbérleti szerződések megszűnnek, és az új szerződésekben már más feltételek, pl. más bérleti díjak határozhatók meg.
Mit is tartalmaz a kormányzati döntés? Az erről szóló kormányhatározat27 úgy rendelkezik, hogy a helyben lakó magyar földművesek – az erdők és természetvédelmi területek kivételével – a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek értékesítése során földtulajdont vásárolhatnak. A program keretében 400 ezer hektár állami kézben lévő szántót, legelőt illetve gyümölcsöst és halastavakat, összesen 52 ezer földrészletet kívánnak privatizálni. Ez mintegy 80%-a a – nagyrészt bérbe adott, eddig is gazdálkodásra használt, élelemtermelésre alkalmas – állami mezőgazdasági területeknek. A három hektárnál kisebb, mintegy 41 ezer db földrészlet egyszerűsített, ajánlattételi felhívással, a három hektárnál nagyobb, közel 11 ezer db földrészlet pedig árverésen, a helyben kialakult piaci ár feletti értéken, 20 éves elidegenítési és terhelési tilalom, valamint a Magyar Állam visszavásárlási jogának kikötésével kerül meghirdetésre. Ha egy terület nem kel el, azt újra meghirdetik. A jelenlegi földműves bérlőknek elővásárlási joguk van, vagyis akár licitálás nélkül, az árverésen kialakult árat megajánlva ők vásárolhatják meg a földet. Az akcióhoz az állam az MFB-n keresztül, közpénzekből finanszírozott, minimális kamatterhű, a jelenlegi földbérleti díjakat nem meghaladó törlesztő részletű, 20 éves futamidejű, a földhöz kötődő hazai és európai támogatásokból fedezhető hitelt nyújt, azaz gyakorlatilag ingyen juttatja tulajdonhoz a vásárlókat. Az állami tulajdonban maradó – mindössze 100 ezer hektárnyi – mezőgazdasági területen „mintagazdaságokat” rendel létrehozni.
5. A lépés minősítése, kormányzati indokai, magyarázatai és a valóság
Az állami földek „értékesítéséről” hozott döntéssel az ország vezetése súlyos határkőhöz érkezett. A lépés egyszerűen nem minősíthető másként, mint közös nemzeti vagyonunk stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű maradékának, a közös földvagyonunknak szemérmetlen, erkölcstelen dobra verése, a közjó helyett a magánérdekek érvényesítése, tudatos kormányzati támogatással és a közvélemény megtévesztésével. A magánvagyonok – erkölcsi gátak nélküli – gyarapításának persze a „legegyszerűbb” módja a közösségek által felhalmozott értékek, a nemzeti vagyon széthordása és a közös kasszák kifosztása. Véleményem szerint ez a most tervezett akció sem más, mint a közösség kormány által támogatott, mohó, zsákmányszerző megrablása.
Ráadásul az előzetes társadalmi egyeztetés és országgyűlési felhatalmazás nélkül meghozott döntés nem „csak” erkölcsi, hanem alkotmányos, jogi aggályokat is felvet, hiszen az Alaptörvény a földet, a vizet, a természeti kincseinket közös nemzeti örökségünkként alkotmányos védelemben részesíti.
Számomra ez a lépés önmagában is egy félfeudális, hűbéri birtokadományozó, korrupt rendszer kiépülését és annak gátlástalanságát jelzi, ami ellen felelős értelmiségiként és magyar polgárként nem lehet nem szót emelni, én sem tehettem hát másként.28
A kormányzati kommunikáció persze egészen másról szól, ezért ahhoz, hogy megértsük a döntés ilyen szigorú minősítését és egyértelmű elutasítását, ahhoz tartalmán és hivatalos indoklásán túl, annak hátterével és kritikájával is foglalkoznunk kell. Nézzünk hát néhány hivatalos magyarázatot29 és azok megítélését! Mit mond, mivel is indokolja a lépést a Kormány, és mi az igazság?30
A közvéleményt megtévesztő indok, hogy a Kormány „a külföldiektől igyekszik ily módon megvédeni a magyar földet”, hiszen senki, még az EU sem kényszeríthetné arra az államot, hogy eladja a közös nemzeti tulajdonunk részét képező földjeinket, ha ez nem áll szándékában. Ha azt feltételezzük, hogy az állam jó gazda módjára a rábízott vagyont a közjó érdekében használja, akkor közös földvagyonunk nála van a legnagyobb biztonságban, és végveszélybe éppen akkor kerül, ha a spekuláns tőke szerzi meg azt. Ráadásul miután a földforgalmi törvény szerzőképes földművesnek minősíti a Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy mellett a tagállami állampolgárt is, ezért a ma még közös állami tulajdonban lévő földvagyon csakis úgy őrizhető meg, ha az állam nem adja el, hanem – akár a nemzeti vagyonról szóló törvény módosításával31 – egyenesen forgalomképtelen kincstári vagyonná nyilvánítja azt.
Félrevezető az az állítás is, hogy csak „helyben lakó, magyar gazdák” vehetnek állami földet.
A „helyben lakó” kifejezés a magyar nyelvben azt jelöli, aki azon a településen él, ahova a föld tartozik. A kormányzati körök azonban ez alatt a 20 km-en belülit értik, de ezt is településhatártól településhatárig mérik, ezért egy-egy nagyobb település esetén ez akár 35-40 km valódi távolság is lehet. Így azután akár 70-80 km-es átmérőjű körzetből is érkezhetnek vevők, tehát pl. kishantosi földekre Dunaföldvárról, sárbogárdi és lepsényi földekre Kislángról is lehetett pályázni.
A közvélemény megnyugtatását szolgáló „magyar” gazdák kifejezés szerepel ugyan a kormányhatározatban, de tudható volt, hogy ezzel nem lehet fölülírni azt a 2/3-os földforgalmi törvényt, amely – éppen annak következtében, hogy az első Orbán-kormány elhibázott EU-csatlakozási megállapodása a tőke-javak közé engedte sorolni a termőföldet – szerzőképes földművesnek minősíti a Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy mellett a tagállami állampolgárt is. Ez alapján nem minősül „külföldinek” és ezzel nálunk szerzőképes földműves lehet az Európai Unió bármely tagállamának állampolgára (vagyis jelenleg mintegy 560 millió ember), továbbá az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára is. Amikor a kommunikációs célzatú turpisság kiderült, és az AB is vizsgálni kezdte a kormányhatározat e kitételét, a Kormány – bár nem a miniszterelnök, hanem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes aláírásával, de mint ha mi sem történt volna, – azt módosította,32 a „magyar” jelzőt a határozatból és a végrehajtási utasításból törölte.33
Végezetül jó, ha azt is tudatosítjuk, hogy a kormány a „gazdák” kifejezés alatt egyrészt azokat a barátokat, rokonokat, hűbéreseket – pl. a gázszerelő, építési nagyvállalkozó polgármestert, a szociálpedagógus kampányfőnököt, a műkörmöst, a tetőfedőt, a rongykereskedőt – érti, akik a „Földet a gazdáknak!” kétes földpályázatokon „támogatást termő”, jól jövedelmező hűbéri birtokként bérbe kapták a földeket. Másrészt Csányi, Nyerges, Simicska, Leisztinger, Zászlós, Gsuk, Dorogi 10-30.000 hektáros holdingjaikkal is „gazdák” a kormány szótára szerint. Tény az, hogy ma nagyvállalkozókhoz köthető cégek bérlik az állami földek túlnyomó részét, és az agrár- és vidéktámogatási rangsort is fölényesen ezek vezetik. Ezek lennének tehát a kis/közepes családi gazdaságok, és a tulajdonosaik lennének a „kérges tenyerű” gazdák.
Az a kijelentés, hogy csak „földművesek” szerezhetnek földet, csak akkor értelmezhető, ha hozzátesszük, hogy földműves Magyarországon bárki – Fazekas Sándor kijelentése szerint34 pl. Mészáros Lőrinc gázszerelő, építési nagyvállalkozó is – lehet, aki szerepel a földművesek listáján. „Listataggá” pedig a földforgalmi törvény szerint:
bármelyik magyar vagy tagállami állampolgár válhat, aki
szakirányú – pl. a néhány hetes, az elmúlt évben igen népszerűvé vált „gazdatanfolyamon” való személyes részvétel és gyakorlati vizsga nélkül is, 200-250 ezer forint képzési és 40-50 ezer forint vizsgadíj befizetése ellenében megszerezhető „aranykalászos gazda”35 bizonyítvánnyal igazolt – képzettséggel rendelkezik, vagy ennek hiányában
legalább három éve Magyarországon folytatott mezőgazdasági tevékenységet tud igazolni, továbbá az is, aki
legalább 25 %-ban tulajdonos, személyes közreműködő tagja egy Magyarországon bejegyzett, mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőszervezetnek, azaz pl. egy külföldi anyacég magyarországi leányvállalatának.
Félrevezető és a földspekuláció veszélyét jelentéktelennek feltüntetni igyekvő az a kijelentés, hogy „kicsike kis, elszórt földdarabokról” van csupán szó, amelyek megvásárlásával nagy, egybefüggő birtokokat nem lehet kialakítani. Az összesen 52 ezer db meghirdetett földrészletből ugyan 41 ezer db valóban 3 hektár alatti, ám ezek összterülete nem éri el a meghirdetett összes terület 20%-át, 80 ezer hektárt sem. Ezek azok a szétszórt, kisebb területek, amelyeket az állam zömében a „Földért életjáradékot” program keretében vásárolt, és amelyeket a ténylegesen gazdálkodó családok is feltehetőleg még meg fognak tudni vásárolni, mint ahogyan ezt eddig is megtehették. A földterület több mint 80%-át, a három hektár fölötti mintegy 11 ezer db földrészletet azonban a volt állami gazdaságok jó minőségű és nagy kiterjedésű – átlagosan mintegy 35 hektáros – földjei teszik ki, de vannak köztük több száz hektáros, egybefüggő és egyben meghirdetett táblák, birtoktestek is. A kormányzati propaganda ez utóbbi nagy birtoktestekről nem beszél.
Rendkívül átlátszó az a földbérleti díjemelés lehetőségét megteremtő törvénymódosító indítvány is, amelyet Győrffy Balázs,36 a NAK elnöke, a FIDESZ országgyűlési képviselője nyújtott be előbb a földforgalmi törvényhez, majd a Polgári Törvénykönyvhöz, mely utóbbit az Országgyűlés el is fogadta. Ezekben arra hivatkozik, hogy a korábbi földbérleti díjak – melyeket egyébként az állami gazdaságok privatizációja során 50 évre előre, 580 Ft/aranykorona/ év értékben maga az első Orbán-kormány határozott meg – botrányosan alacsonyak voltak, amik Európában akár „tiltott agrártámogatásnak” is minősülhetnek. A törvénymódosítás révén tulajdonosváltás esetén a korábbi földbérleti szerződések megszűnnek, és az új bérleti szerződésekben már más bérleti díjak határozhatók meg. Nem kétséges, hogy az indítvány hátterében a tulajdont szerző kedvezményezettek, a folyamat kormány-közeli haszonélvezői, nem egyszer maguk a döntéshozó képviselők,37 politikusok és/vagy azok családtagjai, barátai38 magánérdekei állnak. A törvényhozó és kormányzati tényezőket mindaddig nem zavarta a baráti köröknek rendkívül kedvező feltételekkel bérbe adott állami földek ügye, amíg a bérleti díjak a közös állami kasszákba folytak be. Felháborodást csak akkor keltett, amikor ugyanezek a körök tulajdonosként már maguknak szedik be a földbérleti díjakat.
Az a kormányzati állítás, hogy ezzel a lépéssel – miután 300 hektár a földszerzési maximum – „nem a földspekuláció és a nagybirtok, hanem a családi gazdaságok” földalapja, a gazdálkodó családok fognak megerősödni, teljességgel valószínűtlen, amint azt az árverések előzetes eredményei is világosan mutatják. Ez több indok alapján is előre látható.
Licitálással történő értékesítés esetén a tőkeerő dönti el, hogy ki tudja megszerezni az árverésre bocsátott földterületeket. Miután az árverésre bocsátott mintegy 11 ezer darab nagyméretű földrészlet átlagos kikiáltási ára közel 75 millió forint, de nem ritka az 500 millió forintot is meghaladó kikiáltási ár sem, ezért a ténylegesen mezőgazdasági tevékenységből élő, valódi családi gazdaságok nem tudnak beszállni a licitbe, mert még ha hitelt vesznek is fel, ahhoz is 20 % önrész és 10 % árverési letét kell. Egy átlag gazda, aki csak a mezőgazdaságból tesz szert jövedelemre, ma ennyit sem tud letenni, különösen nem olyan földért, amit majd a bérletek lejártakor, azaz esetleg csak 17 vagy 36 év múlva, vagy a jelenlegi bérlővel folytatott hosszas pereskedés után tud használatba venni.
A földforgalmi törvény és az erre hivatkozó kormányhatározat szerint nincs családon, érdekeltségen vagy településen belüli összeszámítási kötelezettség és ezzel közös földterületi illetve birtokmaximum. Egy nagyobb család – akár azonos háztartásban élő – tagjai, közös cég részvényesei vagy éppen azok rokonai tehát saját jogon, földművesként valamennyien szerezhetnek 300-300 hektár földtulajdont. Ha ezt ráadásul a saját cégüknek adják bérbe, úgy ahhoz hatósági hozzájárulás sem kell, azt senki nem tartja nyilván, és az a birtokmaximum meghatározásánál annak méretébe sem számít bele. Az NFA által közzétett árverési eredményeket39 előzetesen elemezve pl. a Csákvári Mg. Zrt. vezérkara vagy éppen Mészáros Lőrinc és családja40 ezt a gyakorlatot követi. Mészárosék esetében pl. a családfő, a felesége (Mészárosné Kelemen Beatrix), a lánya (Mészáros Beatrix) és a bátyja (Mészáros János) saját jogon, „földművesként”, kikiáltási áron bevásárol a dobra vert állami földekből, majd a végén feltehetőleg bérbe adják az együttesen akár ezer hektárt is meghaladó termőföldet saját cégüknek, a Búzakalász 66 Felcsút Mg. Kft-nek.
A 1666/2015. (IX. 21.) földprivatizációs kormányhatározat a közös, állami tulajdonban maradó 100 ezer hektárnyi mezőgazdasági területen – a legnagyobb tőkeérdekeltségek nagybirtokai bázisán, több ezer, akár több tízezer hektáros – „mintagazdaságokat” rendel létrehozni. A mintagazdasági státus megszerzésének feltételeit meghatározó 1910/2015 (XII. 11.) kormányhatározat41 alapján ezek a családi léptékű gazdaságok számára semmiképpen nem, sokkal inkább a tömegtermelő, monokultúrás, kis élőmunka igényű, iparszerű tőkés nagybirtok számára lehetnek minták. A mintagazdasági státus nemcsak azzal jár, hogy az általuk használt állami termőföldeket nem adják el, hanem azzal is, hogy azokon a hatályos – akár további 36 évre szóló – földbérleti szerződések lejártáig az NFA nem emelheti az igen alacsony – 580! Ft/aranykorona/év – bérleti díjakat. Szemben az elárverezett állami földek bérlőivel, akiknél jelentős díjemelést hajthatnak végre az új földműves tulajdonosok, mivel az Országgyűlés elfogadta az erre vonatkozó Ptk-módosítási javaslatot. Az új helyzet egyik legnagyobb haszonélvezője Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató lehet, mivel már eldőlt, hogy a – már korábban a kormány „stratégiai partnerévé” is vált – Bonafarm-csoporthoz tartozó két nagy mezőgazdasági cégét – a Bólyi Zrt.-t és a Dalmand Zrt.-t – mintagazdasággá minősítik.42 Így állami földjeik bérleti díjai nem növekedhetnek, sőt az is könnyen előfordulhat, hogy a mintagazdasági státushoz koncessziós formában integrátori feladatokat is kapnak, és az átvállalt állami feladatok fejében akár bérleti díj-mentességet is élvezhetnek.
„A föld azé legyen, aki megműveli!” – eredetileg Móricz Zsigmondtól származó – jelszó43 propagandisztikus felhasználása kísértetiesen emlékeztet annak a „földreformnak” a szlogenjére, melynek a tényleges célja az erőszakos kollektivizálás előkészítése, a kisparaszti magántulajdon szétzúzása és a sztálinista modell bevezetése volt. A program, amely 70 évvel ezelőtt is „a föld azé, aki megműveli” politikai szólammal indult és termelői magántulajdont ígért, a földmagántulajdon teljes felszámolásába és az államszocializmus téeszvilágába torkollott, ma pedig valószínűleg a tényleges családi gazdasági modell felszámolásával, a földspekuláció és a tőkés nagybirtokrendszer világába vezet. A lépés vélhetően ma sem azt fogja eredményezni, amit – a háború után üres szólammá degradált – eredeti elképzelés megcélzott. Az árverésre bocsátott állami földek túlnyomó többségére ugyanis ma még általában hosszú futamidejű bérleti szerződések vannak érvényben!
Ha nem a jelenlegi bérlő vásárolja meg a földet, akkor nem azé lesz a föld, aki megműveli, sőt aki megműveli, az még bizonytalanabb helyzetbe kerül, mert az új magántulajdonos a tulajdonosváltás okán megszüntetheti a Magyar Állammal korábban kötött bérleti szerződést, vagy olyan mértékben emelheti a földbérleti díjat, amit már nem lehet kigazdálkodni.
Ha a jelenlegi földműves bérlő – akár elővásárlási jogával élve licitálás nélkül – vásárolja meg a földet, akkor az eddigi – többségében botrányos – földbérleti pályázatok gazdálkodni alig akaró, a földalapú támogatásokra és a majdani, előre megtudott privatizációban érvényesülő elővásárlási jogra spekuláló, „politika-közeli” nyerteseinek ajándékozzuk nemzeti vagyonunk stratégiai maradékát. Ezzel ráadásul az új tulajdonos azok alól a – pl. állattartási, fejlesztési vagy földhasználati – kötelezettségek alól is mentesül, amelyek vállalása révén jutott az állami föl bérlési jogához
Az az érv, hogy „20 éves elidegenítési tilalom és állami visszavásárlási jog” terheli az államtól most megvásárolható földeket, ami megakadályozza a spekulatív vásárlást, egy olyan országban, ahol rövid idő alatt akár az Alaptörvény is megváltoztatható, igazán nem jelent semmiféle biztosítékot a földspekulációval szemben. Ezt ráadásul csupán egy olyan kormányhatározat rögzíti, amit valóban egyik hétről a másikra, egyik kormányülésről a másikra, bármiféle egyeztetés vagy parlamenti felhatalmazás nélkül meg lehet könnyedén változtatni (lásd pl. a „magyar” jelző egyszerű törlése a földprivatizációs kormányhatározatból).44
Az állami bevételekre apelláló, költségvetési érv sem állja meg a helyét, hiszen az akcióval alig keletkezik érdemi költségvetési bevétel, mert az állam ad pénzt a vásárláshoz. Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank igen jutányos hiteléből vásárolnak ugyanis a vevők, tehát az állam egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt. A vevők viszont kb. annyi hiteltörlesztő részletet fizetnek, mint emennyi a korábbi bérleti díj volt, vagyis lényegében „ingyen kapják meg” a földet. Az eladással szerzett esetleges bevételek árán viszont az állam elveszíti azt az erőforrását, amellyel stratégiájának megfelelően befolyásolhatná a földhasználati és birtokszerkezetet.
Az 2012-ben még kormányhatározattal megerősített Nemzeti Vidékstratégiában még az szerepel, hogy az állam nem elad, hanem vásárol földet, amit folyamatosan az általa kedvezményezett helyben lakó, gazdálkodó családoknak illetve az un. „Demográfiai földprogram” keretében a letelepedést, gazdálkodást, továbbá két vagy több gyermek világrahozatalát és felnevelését vállaló fiatal pároknak ad kedvező feltételekkel hosszú távú bérletre. Így a befolyása a folyamatokra megmaradhat, sőt növekedhet, a ténylegesen gazdálkodni akaró családok számára pedig megteremti a biztonságos, kiszámítható gazdálkodás feltételeit. Az állami földek eladásával e program megvalósítása ellehetetlenül.
Az állami földkészletek kiárusításával ugyanígy elveszíti a közcélú földhasználat olyan fontos – az NVS-2012-2020-ban is szereplő – nemzeti programjainak támogatásához szükséges földalapját is, mint amilyen pl. a foglalkoztatást elősegítő szociális földprogram, a szociális szövetkezeti program, a tájközpontok és családi léptékű mintagazdaságok létrehozásának programja, vagy az állami csereföldalapot igénylő birtokrendezési valamint folyóvölgy-rehabilitációs, árvízvédelmi program.
De egyáltalán nem utolsó sorban ezzel a lépéssel a rendkívüli helyzetek élelmezési-biztonságot jelentő tartalék-földalapja is elvész.
Végül, de egyáltalán nem mellékesen mi tíz millióan pedig elveszítjük a mai nyugat-európai árakon számolva 3-5.000 milliárd Ft értékű stratégiai földvagyonunkat, azt – a növekvő keresleti földpiacon biztonsággal megjósolható – igen jelentős értéknövekményt, ami a földárakban belátható időtávban, akár egy emberöltőn belül bekövetkezhet. De ugyanígy elvész, az akcióhoz nyújtott kedvezményes hitelkamat és a piaci kamat közti értékkülönbség, és nem utolsó sorban a gyermekeink, unokáink generációjának élelmezési biztonsága!

6. Utószó helyett – következtetések és teendők
Az emberi társadalmak legfontosabb és legszámosabb – egyben közösségeik megtartásában legnagyobb szerepet játszó – értékei, természeti környezete és kultúrája nem piaci kategóriába tartoznak, mégis mint hogyha ezeken a megtartó értékeken egyre inkább átgázolni látszanának a spekuláns tőkeérdekek. Ferenc pápától45 Kortenig46 sokakkal egyetértve magam is azt vallom, hogy ha a tőkeérdekek illetve a természet valamint az emberi közösségek értékei és érdekei küzdelmében az utóbbiak alul maradnak, az az emberi civilizáció végét jelentheti. Ennek különösen akkor nagy az esélye, ha az állam, amelyet a közösségek éppen azért hoztak létre és tartanak fenn közpénzekből, hogy megvédje ezeket az értékeket, és kordában tartsa a spekuláns tőke mohó zsákmányszerző mozgását, nos ha ez az állam, a közösségek állama átáll a tőke oldalára.
A fentiekben bemutatott tények és elemzés alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy éppen ennek, egy feudális, hűbéri birtokadományozó, korrupt rendszer kiépítésének és megszilárdításának, valamint az állam tulajdonában lévő, közös nemzeti földvagyonunk dobra verésével megvalósuló, intézményesített magánvagyon-gyarapítási, zsákmányszerzési folyamatnak vagyunk szemtanúi és elszenvedői. Ez is része és egyik állomása annak a gyorsuló és ma megállíthatatlannak tűnő új-gyarmatosítási folyamatnak, amelynek törvényszerű és előrelátható végső következménye a vidéki térségek kiürülése, a helyi közösségek felbomlása, a nagyvárosok környéki nyomornegyedek kialakulása, a természeti erőforrások és a termőföld pár tucat oligarcha és azok gazdasági társaságai – újmagyarul „integrátor”, vagy még újabb magyarul „nemzeti regionális multi”47 – kezébe kerülése lesz. Ezt a mezőgazdaságban bérmunkán és néhány növény monokultúrás, iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszer, azaz a dél-amerikai modell létrejötte kíséri. A vidék ezen az úton végül e nagy tőkeérdekeltségek gazdasági expanziójának alapanyag-termelő „hátsó udvarává”, a „Csák Máték földjévé” válik, ami azután a város sorsát is megpecsételi. Az ennek nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa teljes összeomlással fenyeget, és éppen Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből újra felkapaszkodni. Téved az, aki azt hiszi, hogy ez a helyzet karhatalmi, belügyi eszközökkel kezelhető lesz.48 Idáig nem lenne szabad eljutnunk.
A hazai tradícióinknak és az európai – kis/közepes családi gazdaságokra és azok összefogására, szövetkezésére alapuló, a helyi gazdaságot és társadalmat erősítő, a város-vidék kapcsolatokat újraépítő – agrár- és vidékmodellnek megfelelő fejlődés lehet a záloga megmaradásunknak. Egyedül ez képes vidéki közösségeinket és a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkat, tradicionális agrikultúránkat és természeti értékeinket megőrizni, gyarapítani, egyúttal vidéken munkát, megélhetést és tisztes jövedelmet biztosítani, továbbá az egyre inkább nemzetbiztonsági jelentőségűvé váló élelmezési, élelmiszer- és környezetbiztonságot az egész társadalom számára garantálni. Ehhez számos lépés megtételére van szükség. Mindenekelőtt vissza kell szereznünk a közösségek államát, vissza kell helyezni erkölcsi talapzatára, és ismét a közjó valamint közös emberi értékeink védelme szolgálatába kell állítanunk.
Ennek érdekében a föld- és birtokpolitika területén mindenekelőtt:
meg kell akadályoznunk, hogy a közjó szolgálatára rendelt közös nemzeti földvagyonunkat az államunk dobra verje; majd
az állami vagyonról szóló törvény módosításával az állam tulajdonában lévő termőföldet a forgalomképtelen kincstári vagyonelemekhez kell sorolni; továbbá
az államnak elővásárlási jogával élve a földpiac aktív szereplőjeként fel kell vásárolnia az eladásra felkínált földkészleteket, amelyeket a ténylegesen helyben élő, gazdálkodó családoknak és a fiataloknak kell kedvező feltételekkel, tartós bérbe adnia; valamint
a földalapok és egyéb feltételek megteremtésével el kell indítani a demográfiai földprogramot illetve a szociális földprogramot; emellett
az európai színtéren kezdeményezni kell a termőföld kivételét a tőke-javak közül és az élelmiszer önrendelkezés közösségi szintű elfogadását; végezetül
minden olyan törekvést segítenie kell, amely közös értékeink védelmét és gyarapítását, az ezeket megtartó közösségek, a helyi gazdaság és társadalom erősítését tűzi célul, és ezzel egyfajta missziós, jövőnket alapozó feladatot lát el a spekuláns tőke által globalizált világban.
Ezek a lépések és a helyi közösségek megerősítése és kapcsolataik építése a végveszélybe került és apátiába süllyedt agrártársadalmat is segítheti abban, hogy saját – ám az egész társadalmat szolgáló – értékei és érdekei védelmében bátran lépjen fel, és forduljon szembe a mindenen átgázoló tőkeérdekekkel. Bárcsak a saját állama is segítségére lenne ebben!

Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2015/12/25/allami-foldprivatizacio-intezmenyesitett-foldrablas-2015

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s